head
headkép

Események

Galéria

Szlovákia (2012)

Ötnapos szlovákiai utazáson vett részt a KMRBT 29 tagja augusztus első napjaiban. Jó hangulatú, kellemes, vidám 5 nap volt ez számunkra. Virágot vittünk a Rákóczi-sírboltba Kassán, gyönyörködtünk a felvidéki kisváros, Eperjes főterében. Másnap Frics, Szepeskáptalan, Lőcse és Igló városának szépségeit néztük meg. Harmadnapon a késmárki látogatáson Thököly fejedelem síremlékénél álltunk, és megnéztük a vár kiállításait is. E délutánon elutaztunk a Vörös kolostorig, s innen 9,5 km-t tutajjal tettünk meg a Dunajecen. Nagy élmény volt. Negyedik napunk is hegyek, kövek és folyók között zajlott. Felmentünk lanovkával az 1700 méteres lomnici csúcsra, majd siklóval és szép gyalogtúrával a Tarpataki –vízesést néztük meg. E nap utolsó kirándulása a Csorba-tóhoz vezetett. Az utolsó szlovák nevezetességek Besztercebánya városában és Zólyomban voltak a számunkra. Az előbbiben szép sétát tettünk a felújított bányavárosban, az utóbbiban pedig Balassi születésének helyén jártunk. 2012 szép emlékei közé fog tartozni ez a kirándulás is.

« vissza

Galéria:


A Rodostó ház előtt.jpg


Tutajozás